“Amikor a valós kornál fiatalabb megjelenésről beszélünk, akkor jön képbe a kutatók felfedezése: ez nem a gének megváltoztatásáról szól, hanem az ún. fiatalkori génexpresszióról.”
A kortalanság iránti vágy mindannyiunkban benne van. Az a kortalanság, ami nem egyenlő az örök élettel. Örökké élni én azóta nem akarok, mióta kislánykoromban megnéztem az Örök kaland című, 2002-es filmet, melyben a halál és az örök élet kérdésein, különbözőségein gondolkodhatunk el. Örökké élni nem jó, és nem is kell, hogy örökké legyünk. Nem csak azért, mert ez súlyos demográfiai és társadalmi problémákat okozna, hanem mert egyszerűen nem erre teremtettünk. Nem az a missziónk itt a földön.
Érdekes a magyar nyelvünk: a kortalanság szóból egy minimális változtatással eljutunk a kórtalanság kifejezésig. Kortalannak lenni azt jelenti – valamiféle külső megjelenésre vonatkozóan – hogy úgy festeni, mint a fiatal éveinkben. Kortalan az, aki 50 évesen is 30 évesnek fest. A kórtalanság viszont már egy belső egészségről árulkodik, ami ugyancsak életünk alappillére. Kortalanság és kórtalanság olyannyira összefügg, hogy elválaszthatatlanok, mondhatni egyik következik a másikból. Úgy gondolom tehát: nem örökké akarunk élni, csupán minőségi életet szeretnénk magunknak.
“Egy csipetnyi megelőzés felér egy kilónyi kúrával”- mondta Benjamin Franklin, és mennyire igaza volt! Ma már amikor bemegyünk egy kozmetikai termékeket (is) árusító boltba, mindenhol csak azt olvashatjuk, hogy a tüneteket akarják kezelni. Azokat a tüneteket, amik már VANNAK. Miért nem akarjuk ezeket megelőzni? Miért van az, hogy a gyógyszeripar is inkább tüneti kezelésre szabadalmaztat gyógyszereket ahelyett, hogy a megelőzésre terelné a hangsúlyt?
És akkor mi a megoldás a tartalmas, hosszabb és minőségibb életre? Dr. Joseph Chang szerint a génexpreszió.
A génexpresszió nem más, mint a gének sejtekkel folytatott párbeszéde. Azoknak a folyamatoknak az összessége, mely során a gének információt adnak a sejteknek azok működéséhez. Ez a kommunikáció fiatal korban friss, gyors és harmónikus, az információ azt tartalmazza, hogy sejtjeink működjenek egészségesen és aktívan (üde, rugalmas, sima bőr), ami azt jelenti, hogy aki idősebb korban is fiatalosan néz ki, annak ez a folyamat kevésbé változott meg, mint a korához hasonlókénak. Ahogy öregszünk azonban, ez a párbeszéd az, ami “elhangolódik”.
Annak érdekében, hogy még mélyebben lássuk ezt a folyamatot: a gének egy része azért felelős, hogy kollagén termelődjön. Ez a kollagén (természetes fehérje) járul hozzá a kötőszövet egészséges működéséhez, így mikor fiatalok vagyunk, a kollagéntermelés gyors, a termeléséért felelős gének felülszabályozottak, vagyis magas az expressziójuk. A magas expresszió egyenlő tehát a sok kollagén termelődéssel. Bőrünk 75%-a tartalmaz kollagént, összességében pedig az egész testünk fehérjéinek 30%-a kollagén.
A kollagén mellett azonban jelen van a kollagenát is, amely a kollagén lebontásáért felel. Azt gondolnánk, hogy ez okozza a bajt, hiszen ha kevesebb kollagén bomlik le, akkor fiatalosabb a bőrünk, és fordítva. Viszont igenis fontos a kollagén lebontása, mert így új fehérje kerülhet a régi helyébe, azaz: megújul a bőrünk. Akkor öregszünk tehát, mikor a kollagenázt termelő gének expressziója felülszabályozott lesz, a kollagént termelő géneké pedig alulszabályozott. Más szóval, mikor több kollagén bomlik le, mint amennyi újratermelődik és képes lenne a helyére kerülni.
“Számos tanulmány kimutatta, hogy az a személy, aki betöltötte az 40. évét, elvesztette a kollagén állományának 30 % – át. 50 éves korra ez a mennyiség 60%-ra nő. A kollagén termelődésének csökkenésével a bőr kevesebb vizet raktároz, és megjelennek az első ráncok.”
A probléma kiküszöbölésére irányult tehát a 2003-ban véget ért project, melynek eredményei új távlatokat nyitottak a génkutatásra nézve.
Forrás:
Dr Joseph Chang: Az öregedés mítosza, Aylesbury Publishing, 2011
http://kollageninfo.com/kollagen.html
pixabay.com
⌠ Megtalálsz a Facebook-on is ⌡